Mézeskenyérrel csapott pofán az Úr

In CategoryProgramajánló, Színházlátogatás
Byadmin

Szeretettel várunk mindenkit a Mézeskenyérrel csapott pofán az Úr
című etűdsor bemutatására 2010. április 21-én 20.30-kor a Stúdió 111-ben.

Az alkotók: Liktor Eszter, Lukovszki Judit és Sándor Zita

Aida

In CategoryHírek, Programajánló, Színházlátogatás
Bymikloseszter

A következő színházlátogatás alkalmával Verdi Aida című operáját nézzük meg a tavalyról ismert Viktor Rizsakov (Vihar.Opus.Posth. és Fodrásznő) rendezésében.

A látogatás időpontja 2009. december 1. (kedd) 19 óra, helyszíne a Csokonai Színház nagyszínpada.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Ahogy tetszik

In CategoryProgramajánló, Színházlátogatás
Bymikloseszter

A félév második színházlátogatásaként Shakespeare Ahogy tetszik c. előadást nézzük meg Vidnyánszky Attila rendezésében. A szakkollégiumi bérlettel a produkció az alábbi időpontok valamelyikén tekinthető meg:

2009. november 17. (kedd) 19 óra
2009. november 18. (szerda) 19 óra
2009. november 20. (péntek) 19 óra

Az előadás helyszíne minden alkalommal a Víg Kamaraszínház. Jelentkezni a szokásos marketing@csokonaiszinhaz.hu e-mail címen tudtok.

ESZTIakartátok!

In CategoryHírek, Programajánló
Byadmin

Boldogult úrfikoromban

In CategoryProgramajánló, Színházlátogatás
Bymikloseszter

Ebben a tanévben először a Boldogult úrfikoromban című előadást nézzük meg közösen. A produkciót, mellyel Cserhalmi György rendezőként debütál a Csokonai Színház színpadán, két alkalommal tekinthetik meg a szakkollégium tagjai: 2009. október 11-én 19 órától vagy október 13-án 18 órától. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A színházjeggyel és színházbérlettel kapcsolatos kérdéseket a marketing@csokonaiszinhaz.hu e-mail címen várjuk.
Jó szórakozást!

II. Jel Fesztivál – Úton

In CategoryProgramajánló, Színházlátogatás
Bymikloseszter

A három évvel ezelőtt Nagy József világhírű magyar koreográfus művészetét bemutató nagy sikerű fesztiválunk folytatására adott lehetőséget számunkra a francia TUMULUS projekt, amely koreográfusokat, zenészeket, költőket több országon keresztüli közös utazásra invitált. A magyarországi állomás a Debreceni Csokonai Színház lesz, ahol szeptember végén mutatkoznak be az utazó művészek a magyar közönség előtt. Az ő programjukhoz kapcsolódva ismét meghívtuk Nagy József egyik legújabb előadását, valamint közvetlen munkatársának, Mezei Szilárdnak egy koncertjét, remélve hogy immár rendszeressé tehetjük színházunkban az őszi Jel Fesztivál megrendezését.
A fesztivál főszervezője Gemza Péter, aki táncosként továbbra is szerepel Nagy József franciaországi előadásaiban, de az elmúlt évadban több koreográfusi feladatot is elvállalt, és sikerrel valósított meg színházunkban (Krisztus-oratórium, Képzeletbeli operett, Aida), és mára társulatunk meghatározó tagjává vált. A fesztivált több szakmai műhelymunka kíséri.

A II. JEL FESZTIVÁL – Úton programja:

Szeptember 24., csütörtök 19 óra (Csokonai Színház Nagyszínpad – színpadi nézőtér):
Magányosan
koreográfus: Daniel Dobbels, táncos: Anne-Sophie Lancelin
majd a Mezei Trió koncertje (1500 Ft)

Szeptember 25., péntek 19 óra(Csokonai Színház Nagyszínpad – színpadi nézőtér):
Quintett
táncosok: Nagy József, Gemza Péter,
hang improvizáció: Phil Minton,
dob: Roger Turner,
zongora: Sophie Agnel (1500 Ft)

Szeptember 26., szombat 19 óra (Csokonai Színház Nagyszínpad – színpadi nézőtér)
Tumulus – első este (1500 Ft)

Szeptember 27., vasárnap 19 órakor Csokonai Színház, Nagyszínpad (színpadi nézőtér)
Tumulus – második este (1500 Ft)

Konzerv a DASZSZ-on

In CategoryProgramajánló
Byadmin

A Konzervartaudrium Színházi Műhely a Debreceni Alternatív Színházi Szemle keretében 2009. szeptember 14-én 14 órakor a MODEM-ben bemutatja Játsszuk azt, hogy … című előadását.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A DASZSZ részletes programja itt olvasható.

Freez Flash Mob Debrecenben!

In CategoryHírek, Programajánló
Byadmin

A C.S.A.K., azaz Cívis Sihederek Akcióközössége, Fagyok Júniusban címmel Freez Flash Mobot szervez Debrecenben a Múzeumok Éjszakáján.

Álljunk meg egy percre! Najó, 10 percre!
Rohanó világunkban adj 10 percet az életedből, és egy életreszóló élménnyel leszel gazdagabb!

Már csak néhány nap van a Júniusi Fagyásig.
Városunk életében első alkalommal szervezünk Freeze-t, ami megdermedést, megfagyást, a pillanat kitartását, élő stoptrükköt, azaz szoborrá merevedést, megállást jelent. Read more…