Ahogy tetszik

In CategoryProgramajánló, Színházlátogatás
Bymikloseszter

A félév második színházlátogatásaként Shakespeare Ahogy tetszik c. előadást nézzük meg Vidnyánszky Attila rendezésében. A szakkollégiumi bérlettel a produkció az alábbi időpontok valamelyikén tekinthető meg:

2009. november 17. (kedd) 19 óra
2009. november 18. (szerda) 19 óra
2009. november 20. (péntek) 19 óra

Az előadás helyszíne minden alkalommal a Víg Kamaraszínház. Jelentkezni a szokásos marketing@csokonaiszinhaz.hu e-mail címen tudtok.

Beszélgetés Cserhalmi Györggyel

In CategorySzakmai beszélgetés
Bymikloseszter

2009. november 3-án (kedden) 17 órakor találkozunk Cserhalmi György színművésszel, rendezővel, akivel Takács Miklós és csapata beszélget a Boldogult úrfikoromban c. előadás kapcsán az alkotói szabadság kérdésköréről.

ESZTIakartátok!

In CategoryHírek, Programajánló
Byadmin

Boldogult úrfikoromban

In CategoryProgramajánló, Színházlátogatás
Bymikloseszter

Ebben a tanévben először a Boldogult úrfikoromban című előadást nézzük meg közösen. A produkciót, mellyel Cserhalmi György rendezőként debütál a Csokonai Színház színpadán, két alkalommal tekinthetik meg a szakkollégium tagjai: 2009. október 11-én 19 órától vagy október 13-án 18 órától. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A színházjeggyel és színházbérlettel kapcsolatos kérdéseket a marketing@csokonaiszinhaz.hu e-mail címen várjuk.
Jó szórakozást!